Idén szeptember 21-én (szombaton), az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi kampuszán tartották az immár hagymányos őszi Tudományok Fővárosa rendezvényt. A nagyszabású tudománynépszerűsítő esemény a legtöbb értékelés szerint az eddigi legsikeresebb volt. Mint a korábbi években, úgy 2019-ben is a MANT önálló standdal várta a látogatókat, reggeltől estig. Játékokkal, fejtörőkkel szórakoztattuk az érdeklődőket, valamint kiadványainkkal, rendezvényeinkkel is megismertettük őket. Apáthy István jóvoltából a nevezetes Pille sugárdózismérő műszer egy példányát is be tudtuk mutatni. Egyesületünk jelenlétét Székely Anna Krisztina szervezte és fogta össze, segítségére voltak Apáthy István, Árok Péter, Bagi Andrea, Both Előd, Frey Sándor, Rab Fanni, Sándor Karola, Spányi Péter, Trupka Zoltán, Vizi Pál Gábor. A Tudományok Fővárosa nagyszínpadán Sik András tartott előadást a marsutazásról.
Az alábbiakban Rab Fanni beszámolóját olvashatják, a fényképeket Trupka Zoltán készítette.
Szeptember 21-én csatlakoztam a MANT-hoz a Tudományok Fővárosán, az ELTE-n. A gömbaulában találkoztam Székely Anna Krisztinával, aki ismertette velem a teendőket, melyek főként a fiatalabb korosztály szórakoztatására irányultak. A kisebbek kirakhattak egy-egy űrfelvételt vagy játszhattak űr témájú memóriajátékkal, ezekért cserébe pecsétet osztottunk. A szülők vagy nagyobb testvérek addig kitölthettek egy, az Apollo-11 holdraszállásának 50. évfordulójára készült kvízt. Sokan kérdeztek az űrtáborról is, ezekre a kérdésekre szívesen válaszoltam, hiszen kétszer én is a MANT-tal táboroztam. Remélem, lesz közöttük olyan, akit jövőre viszontláthatok! A rendezvény hangulata jókedvű volt, örültem, hogy népszerűsíthetem az űrkutatást fiatalabbak körében is. És a jutalmam? Néhány óra közösségi szolgálat, ingyen pizza és egy kellemesen eltöltött délután.