A Magyar Asztronautikai Társaságról – dióhéjban
A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az 1956-ban megalakult TTIT Asztronautikai Bizottsága, illetve a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Központi Asztronautikai Szakosztálya jogutódjának tekinti magát. Tevékenységét mint MTESZ tagegyesület és közhasznú szervezet fejti ki.
A MANT alapvető célja az űrkutatás és űrtevékenység valamennyi területéhez kapcsolódó szakszerű tudományos ismeretterjesztés. Ennek érdekében szervezi táborait, pályázatait, konferenciáit, tart előadásokat és más rendezvényeket. Ismeretterjesztő egyesület lévén ügyel arra, hogy feladatait tudományos megalapozottsággal lássa el. Ennek érdekében szoros kapcsolatot tart fenn a hazai űrkutatóhelyekkel. A MANT örömmel fogadja, lehetőségeihez mérten támogatja a tagok ismeretterjesztéssel kapcsolatos önálló kezdeményezéseit, egyúttal azon fáradozik, hogy saját tagságát évről évre bővítse. Ezeknek a céloknak a megvalósítását segítik a MANT szakcsoportjai és helyi csoportjai.
A MANT űrkutatással kapcsolatos kiadványokat (hírleveleket, évkönyvet) jelentet meg, melyekhez az egyesület tagjai – éves tagsági díjuk fejében – illetményként juthatnak hozzá. A MANT célja, hogy a szélesebb körű érdeklődésre számot tartó témákat összefoglaló kiadványok (űrkutatási évkönyv, egyes űrkutatási ismeretterjesztő könyvek, stb.) mind szélesebb körhöz eljuthassanak.
A tagok joga még az egyesületi programokon való kedvezményes (néhány kivételtől eltekintve ingyenes) részvétel, az egyesületi célok megvalósításában való közreműködés. A tagok kötelessége a MANT Alapszabályának betartása, az egyesület számára tett önkéntes vállalások elvégzése.
A MANT szakembereink segítségével biztosítja Magyarország képviseletét a Nemzetközi Asztronautikai Szövetségben (IAF) és a Nemzetközi Asztronautikai Akadémiában (IAA).