(Legalább még) egy CubeSat-küldetés
2017 augusztusának elején immár harmadik alkalommal gyűlt össze Gödöllőn a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) és a Space Generation Advisory Council (SGAC) szervezésében az űrkutatásért rajongó, 18-35 év közötti fiatalok lelkes csoportja, akik között a korhatár legifjabb és legtapasztaltabb vége is képviseltette magát – többen közülük korábbi MANT űrtáborosként. A többek között végzett és/vagy jelenleg is tanuló biológusok, vegyészek, fizikusok, mérnökök inspiráló egyvelegével idén az volt a feladatunk, hogy megálmodjunk egy CubeSat-küldetést.
Ehhez a feladathoz elsősorban szakmai előadásokkal kaptunk segítséget a szervezőktől. Horvai Ferenc csillagász a Hold-kutatás múltját, jelenét és tervezett jövőjét foglalta össze, Dr. Bérczi Szaniszló nyugalmazott egyetemi docens a Hold geológiai felépítésébe adott bevezetést, Dr. Kovács Kálmán, a BME űrfórum elnöke és az Egyesült Innovációs és Tudásközpont (EIT) igazgatója pedig beszélt az űrtevékenységet folytató hazai intézményekről és azok eredményeiről. A témával kicsit specifikusabban foglalkozva Marosy Gábor, a C3S technológiai igazgatója vezette végig a hallgatóságot a CubeSatok tervezésétől a felbocsátásig egy ilyen eszköz életútján, illetve Géczy Gábor, a SMOG-1 „zsebműhold” fejlesztője vázolta fel a felküldés előtti utolsó fázisokban járó projektet, amely reményeink szerint minden idők eddigi legkisebb szatellitjeként fog keringeni 1-2 éven belül bolygónk körül. Ezeken felül Hegyesi Béla, atomenergetikai mérnök hallgató, a MANT, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az SGAC által az Alpbachi Nyári Iskolán való részvételre hirdetett ösztöndíj nyertese mesélt az ott szerzett tapasztalatairól és élményeiről, Arnócz István, az SGAC nemzeti kapcsolattartója mutatta be a szervezet működését és kapcsolatát a magyar űrtevékenységgel, valamint Magyar Zita, pályázatíró és start-up mentor ismertetett számos pályázati lehetőséget európai és világviszonylatban is.
Az előadások közti időben kisebb csapatokba rendeződve folyt az ötletelés a tervezendő küldetésről, ahol igen sok ötlet került szóba az űrszemét CubeSatokkal történő eltakarításától a Holdon ilyen kis műholdakkal történő landoláson keresztül égi kísérőnk kockaszondákkal való megfigyeléséig, érintve olyan fontos és megkerülhetetlen kérdéseket, mint a GPS-hez hasonló holdi navigáció kialakítása vagy a Hold felszínén zajló helyszíni mérések és kísérletek. Amennyiben lehetőséget kapunk rá, úgy az összeállított küldetésterv részleteit az ősszel rendezendő Ûrkutatás Napján is szeretnénk bemutatni a szakmai közösség előtt.
A négy napos eseményen nagyszerű hangulat volt, ahol kellemes és kötetlen beszélgetések nyomán a magyar és a nemzetközi űrtevékenység kulisszatitkaiba pillanthattunk be, melyekből az a határozott konklúzió körvonalazódott bennem – és sejtésem szerint a többi résztvevőben is –, hogy a hazai űrmérnökök és űrkutatók legalább ugyanolyan, sőt sokszor jobb képességekkel bírnak, mint külföldi vetélytársaik, és eredményeiknek szinte csak anyagi forrásaik és elismertségük szabhat határt. Ennek fényében a társaság igen motiváltan állt a kitűzött cél eléréséhez, és rengeteg új, érdekes elképzelés látott napvilágot, amit nagymértékben elősegített az ideális mennyiségű kötetlen szabadprogram beiktatása, a holdfényes éjszakai távcsövezésektől a nyári hőségben mindenki által áhított strandolásig. Ezúton is hatalmas köszönet illeti a szervezőket, amiért részt vehettünk idén is ezen a rendezvényen, és reméljük, hogy jövőre újra találkozhatunk.
Ordasi András
(A beszámoló képekkel illusztrált változata az Ûrvilág hírportálon olvasható.)
A rendezvény a Nemzeti Együttműködési Alap, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a NEA-KK-17-SZ-0173 sz. projekt keretében valósult meg.