Idén nyáron a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) támogatásával részt vehettem az Alpbachban minden évben megrendezett nyári iskolában. Ez az iskola több mint negyven éves múltra tekint vissza, és mára már az egyik legnívósabb európai nyári iskolává nőtte ki magát, komoly ESA és ISSI (International Space Science Institute) támogatással. Alpbach az osztrák Alpokban elhelyezkedő, mintegy kétezer főt számláló festői település, ezer méteres tengerszint feletti magasságban. Több mint háromezer vendégágy található az egész faluban, ebből is látszik, hogy főként a turizmusból élnek a helyiek. Természetesen mi nem pihenni, hanem tanulni, dolgozni érkeztünk ebbe a varázslatos faluba, aminek meg is lett az eredménye.
A kurzus első felében egész nap előadások voltak az Univerzumban lévő porral kapcsolatosan, ill. általánosan a különböző űrküldetések felépítésére, tervezésére vonatkozóan. A második-harmadik naptól az előadások száma csökkent és egyre több időt fordíthattunk a műhelymunkára. Az iskola vége felé pedig már egyáltalán nem voltak előadások, csak a projektfeladattal foglalkoztunk. Általában reggel 9 órára mentünk be, és a vacsora után (este 7-8) még visszamentünk jó pár órára dolgozni. A legtöbben meglepően jól viselték a napi 14-16 óra munkát és a viszonylag kevés alvást, csak néhányan bóbiskoltak el előadások alatt.
Zárásként volt egy végső prezentáció, melyben egy órában mutattuk be azt, hogy mit és miért terveztünk, mi az egész küldetés koncepciója és a részletes megvalósítási terv. Ezt megelőzően volt egy PDR (Preliminary Design Review) és egy CDR (Critical Design Review), melyben két-két mérnöknek és természettudósnak kellett fél órában bemutatni a koncepciónkat, majd ezt egy éjszakába nyúló, több órás kérdezz-felelek követte, ahol részletesen kifaggattak minket, ill. elmondták a véleményüket, tanácsaikat.
A nyári iskolában minden évben hatvan diák gyűlik össze, hogy több csoportra bontva tervezzenek komplett űrküldetéseket. Tavaly, a 40. Alpbachi Nyári Iskolában a globális vízkörforgásra kellett különböző ötletekkel előállniuk a diákoknak, míg idén az Univerzumban lévő por megfigyelésére kellett eszközöket, koncepciókat tervezni. Négy darab, 15 fős csapatba osztva próbáltunk meg különböző innovatív űrszondákat kitalálni. A csapatokban nagyjából fele-fele arányban voltak a mérnökök és a természettudósok, így egy elég jó elegyet alkottunk. A szervezők a lehető legvegyesebben próbálták meg összekeverni a csapattagokat; a mi 15 fős csapatunkban 13-féle nemzetiségű diák volt, a legkülönfélébb tapasztalati szintekkel.
A csapatok segítségére voltak a hozzájuk dedikált mentorok („tutorok”), egy természettudományban járatosabb és egy, aki a mérnöki vonalon rendelkezett komoly tapasztalatokkal. Õk folyamatosan segítették a munkánkat, nem csak szakmai tanácsokkal, de többek között azzal is, hogy elmentek élelemért a közeli boltba, hogy ne nekünk kelljen azzal tölteni az időnket. Rajtuk kívül voltak a forgó mentorok (roving tutors), akik mindegyik csapatnál megfordultak néha, és kicsit specifikusabb kérdésekben segítettek. Õk a különböző mérnöki és természettudományos területek magasan képzett, évtizedek óta a szakmában dolgozó szakértői voltak, akik gyakorlatilag bármilyen kérdésre tudtak válaszolni, vagy a megfelelő forrásokra rámutatni. Gyakran segítettek publikációkat értelmezni, vagy az elképzeléseinket megvalósítható formába önteni.
Én a narancssárga csapat tagja voltam, és a mérnöki részt erősítettem. A mi csapatunk egy távoli infravörös tartományban működő interferométert tervezett az űrbe. Ebben rengeteg kihívás volt, hiszen interferométer lévén nagyon pontosan kell a távcsövek távolságát tartani (mikrométeres pontossággal 3 km-es távolságban). Ezen felül a hűtés volt egy komoly kihívás, mert olyan detektort választottunk, mely optimális hőmérséklete 50 mK. A távcsövek tükrét két méteresre terveztük, mely önmagában is egy figyelemre méltó méretű űrtávcső lenne. Magukban a tükröket hordozó űreszközökben nincs szenzor, ezáltal hűtés sem. Ezzel szemben a fénysugarakat egyesítő űreszközben (Beam Combiner Spacecraft) csak a szenzor és a hűtés helyezkedik el, ill. a megfelelő optikai rendszer. Nem történik ebben a rendszerben képalkotás, hanem csak egy nagyon részletes spektrum felvétele, melyből a tudósok nagyon sok következtetést tudnak levonni a célpontjaink felépítéséről. Ezek a célpontok pedig a protoplanetáris porkorongok, melyek más csillagok körül éppen születő naprendszerek. Egy ilyen misszióval a saját eredetünkre is kereshetjük a választ, közelebb kerülhetünk a bolygókeletkezés még nyitott kérdéseinek megválaszolásához.
A nyári iskola végén minden csapat részesült valamilyen díjban, mint például a „legambiciózusabb küldetés”, vagy „a legjobb előadás”. Ezek közül mi a „legjobb tudományos eset” díját kaptuk meg, mely egy nagyon jól megalapozott természettudományos célra enged következtetni.
Összességében nagyon hasznos tapasztalatokat szereztem elsősorban missziótervezésre, pályaszámításokra vonatozóan és nagyon jó volt ott lenni, mert a táj gyönyörű volt, nagyszerű embereket ismertem meg, remek beszélgetésekben vehettem részt. Ezúton is köszönöm a lehetőséget a MANT-nak!
Hegyesi Béla
(A beszámoló szövege képekkel az Ûrvilág hírportálon olvasható.)