A MANT egykori vezető tisztségviselőjének hamvasztás utáni búcsúztatására 2012. augusztus 21-én 14:45-kor az Óbudai temető szóróparcellájában kerül sor.
Varga András 1936. szeptember 26-án született Szarvason. Érettségi után előbb Szegeden tanult kémikus szakon, majd 1958-tól a moszkvai Lomonoszov Állami Egyetem Fizika Karán, ahol 1964-ben végzett. Diplomamunkájának témája a kozmikus sugárzás volt. Ebben az évben került az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetébe, ahol a Nagyenergiájú Főosztály Kozmikus Sugárzási Osztályán dolgozott Somogyi Antal vezetése alatt. 1980-tól a Kozmikus Fizikai Osztály vezetője lett, 1996-ban történt nyugdíjazásáig. Tudományos pályáját a kozmikus sugárzás földi megfigyelésére vonatkozó kutatásokkal kezdte, fontos résztvevője volt a nagyenergiájú kozmikus sugárzás által keltett kiterjedt légizáporok észleléseinek a bulgáriai Muszala hegységben, majd a kazahsztáni Tien San hegységben telepített berendezések segítségével. Ezek a mérések a galaktikus kozmikus sugárzás irányeloszlásának addigi legpontosabb meghatározását tették lehetővé, ennek alapján először sikerült kimutatni anizotrópiát a néhányszor 10 TeV energiájú sugárzásban, jelentős nemzetközi visszhangot keltve.
Az 1970-es és 80-as években közreműködött a magyar űrkutatás nemzetközi kapcsolatainak szervezésében az Interkozmosz program Kozmikus Fizikai Állandó Munkacsoportjának résztvevőjeként. 1980-tól nélkülözhetetlen szereplője lett a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetének részvételével folyó űrkutatási programoknak, a nemzetközi sikerek elérésének. Társkutató volt a Halley-üstököst első ízben közelről megfigyelő, a magyar űrkutatás legnagyobb sikerét jelentő VEGA, majd a Marsot kutató Fobosz programban, ahol orosztudása segítette a szovjet tudósokkal való jó kapcsolat kiépítésében. A Kozmikus Fizikai Osztály vezetőjeként önzetlenül segítette kollégáinak munkáját a kutatók számára gyakran terhes adminisztratív teendők átvállalásával, miközben teljes körű kutatói szabadságot biztosított nekik. 1997-től nyugdíjasként is támogatta kollégáit, precíz adminisztratív és szervező munkájával segítette a KFKI RMKI űrkutató fizikusait és mérnökeit, hogy sikeresen vehessenek részt ESA és NASA missziókban (SOHO, Cluster, Cassini, Rosetta).
A Magyar Asztronautikai Társaság tisztségviselőjeként, mint főtitkárhelyettes (1986-1994), főtitkár (1994-1999) és alelnök (1999-2003) kimagasló szerepet töltött be a MANT korszerű szervezeti formájának kialakításában és a munka új szervezeti keretek közötti elindításában. Kiemelkedő társadalmi munkáját 2006-ban MTESZ Díjjal ismerték el.
1984-ben kutatótársaival együtt KFKI Intézeti díjat kapott a kiterjedt légizáporok anizotrópiáját kimutató muszalai mérésekért. 1987-ben megosztott Jánossy-díjat kapott a VEGA programban elért eredményekért. A VEGA programban végzett tevékenységét 1988-ban Magyar-Szovjet Együttműködési Díjjal is elismerték.
Kollégái és barátai még sokáig fognak emlékezni sajátos humorú, mindig segítőkész egyéniségére. Emlékét mindannyian megőrizzük.
(Tátrallyay Mariella, Erdős Géza, Kecskeméty Károly)
Emlékezés Varga Andrásra (1936–2012), a MANT egykori főtitkárára
Varga András űrkutató-fizikus, a KFKI RMKI egykori munkatársa, egyesületünk történetének eddigi 26 évéből 17 évig volt a szűkebb vezetés egyik oszlopa: előbb főtitkárhelyettes (1986-1994), majd főtitkár (1994-1999), végül alelnök (1999-2003).
A MANT megalakulásakor, 1986-ban már választás útján került az intézőbizottságba, mint a három főtitkárhelyettes egyike. Ezekben a mozgalmas, kihívásokkal teli években sokszorosan bizonyította, hogy rá mindig, minden körülmények között számítani lehet. Minden nagyképűségtől mentes, józan, kissé kesernyés stílusa gyakran segített az egyesületté alakulásból származó problémák megoldásában. Így azután nem volt meglepetés, hogy első két főtitkárunk távozása, illetve lemondása után 1994-ben őt választotta főtitkárrá a MANT közgyűlése.
Mint akkori elnök tanúsíthatom, hogy ő volt a legjobb választás. Következetesen képviselte a korábbi évtizedek, a „KASZ korszak” jó hagyományait, de mindig nyitott volt az új kezdeményezésekre is. Akkoriban például ilyenek voltak a nyári, ifjúsági űrtáborok, amelyek szervezésében, lebonyolításában mindig nagy szerepet vállalt. De a háttérből szervezte az Ionoszféra- és Magnetoszféra-fizikai szemináriumokat is, ahol egyszer-kétszer szerepelt is, főképp az őt szakmailag legjobban foglalkoztató űrkutatási területtel, a kozmikus sugárzással kapcsolatban. (Gyakran emlegette fiatalkori kalandjait egy a Szovjetunióban működő, magashegyi kozmikussugárzás-mérő állomáson.)
2000-ben megkapta a MANT legmagasabb kitüntetését, a Fonó Albert-díjat. Tapasztalataival kérőbb alelnökként segítette a MANT munkáját. Erre nagy szükség is volt a XXI. század elején, amikor a MANT kezdett már anyagilag lehetetlen helyzetbe kerülni, mert a régi megoldások már nem működtek. 2003 után nem vett részt aktívan a MANT tevékenységében, megrendült egészségi állapota miatt az utóbbi években már nem találkozhattunk. De az a 17 év, amíg folyamatosan részt vett a MANT vezetésében, és önfeláldozóan dolgozott egyesületünk érdekében, nem múlhat el nyomtalanul. Emlékét megőrizzük!
(Almár Iván)