Az „ellopott hold” esete – Az ICE újra ISEE lehet (Almár Iván)
Nem sok mesterséges égitest büszkélkedhet ilyen kalandos „életúttal”... Közös amerikai és európai program keretében indult el még 1978-ban – egy Nap-megfigyelési rendszer részeként – az ISEE-3. Hintamanőverekkel a Hold körül „billegett” első megfigyelőhelyére, az 1. sz. Lagrange-pontba (L1: a Nap és a Föld között húzott szakasz kitüntetett helye az égi mechanikában). Robert Farquhar NASA-kutató javaslatára 1982-ben újabb hintamanőverekkel irányították át – ezúttal „üstökösnézőbe”. Az immár ICE névre keresztelt szonda így elsőként közelített meg üstököst: 1985-ben (Giacobini-Zinner) és 1986-ban (Halley). Napjainkban az immár idős kutató, Robert Farquhar ismét újabb hintamanőverek tervével állt elő – lévén 2014 folyamán arra kivételesen kedvező égi mechanikai feltételek várhatóak. Ennek révén kerülhet vissza a szonda az L1 pontba. Ám ez a vállalkozásnak csak az egyik, megoldásra váró problémája. Technikai kérdések is merülhetnek fel ezúttal: a 36 éves szonda vajon működőképes-e még? Erre kedvezőek a kilátások. Hanem újabb lecke, hogy a mai „túlmodernizált”, földi vevőberendezések képesek-e még „szóba állni” ezzel a Matuzsálemmel... Ha a vállalkozást kihagyjuk, akkor alighanem évtizedekre elszalasztottuk a most kínálkozó lehetőséget. Több kép és a szonda naprendszerbeli kalandos pályájának rajza teszi még izgalmasabbá a cikket.
Egy intelligens „űrhajó” – Az új amerikai személyzetes űrhajó, a Dragon V2 főbb jellemzői (H. A.)
Amerika úgy döntött, hogy a Szojuzoktól immár függetlenné válik hordozórakéták, valamint teher- és személyszállítás tekintetében. (Ebben ma különösképp ösztönző az ukrán-orosz konfliktus.) A SpaceX cég Dragon nevű űrhajói 2010 óta négyszer „bizonyítottak” sikerrel, ám űrhajókkal a Boeing és a Sierra Nevada Corporation is versenybe kíván szállni. A Dragon V2-t már személyek szállítására is alkalmasnak tervezik. A legmodernebb technikai vívmányok révén még inkább biztonságos lesz, és az ISS-hez csatlakozva akár fél éven át is képes aktívan működni mind a személyzet, mind a kutatóeszközök kiszolgálása terén. Mindezeket illusztrálandó több kép, illetve táblázat, valamint fontos adat is része a cikknek.
Landolás a vörös bolygón; Mars Express – Colin Pillinger (1943-2014)
(H. A.)
2003-ban indították útjára a Mars Express-t, amely a Beagle–2 névre keresztelt leszállóegységet szállította. 2002 folyamán az akkor még működő nemzetközi kutatóintézet, a Collegium Budapest hét fős csoportja a marsi élet egyik feltételezett megnyilvánulási módjának elméletével foglalkozott behatóan. (Erről az angolok tévésorozatot is forgattak akkoriban!) Ennek a feltételezésnek az igazolására – vagy cáfolatára – fölöttébb alkalmas lett volna a Beagle–2, ám a műszer a landoláskor sajnos elveszett; maradványainak nyomaira egyelőre nem sikerült rábukkanni. A Beagle–3 programot pedig pénzhiány miatt sajnos törölték. Emlékezzünk meg még a Beagle program vezetőjéről, az angol Colin Pillingerről, aki többek között behatóan tanulmányozta az Apollo–11 által a Földre hozott holdi talajmintákat. Pillinger idén tavasszal hunyt el.
Az IRIS – Napkutató űrszondák X.
(Kálmán Béla)
Ez a Napot megfigyelő szondákról indított sorozatnak immár a tizedik része a közismert napkutató tollából. Tömör, ám világos ismertetőt olvashatunk a Nap légkörének egymásra épülő rétegeiről, azok tulajdonságairól. Az IRIS az SDO és a Hinode nevű űrszondákkal együttesen komplex képet igyekszik adni a rétegek szerkezetéről és azok változásairól. Ezek révén – miképp ezt a cikk közölt adatai és látványos képei is illusztrálják – még pontosabb ismeretekre tehetünk szert a Nap működéséről, tevékenységének folyamatairól. A levont következtetések pedig hozzásegítenek ahhoz, hogy a Nap Földre gyakorolt hatásait még jobban megérthessük.
Az Aero Magazin honlapja
(Összeállította: Bán András)