Adjunk egy hét űrélményt eggyel több diák számára!
A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) 1994 óta szervezi meg a nyári Űrtáborát, 2020-ban július 5–11. között Székesfehérváron kerül sor a 13–18 éves korosztálynak szóló rendezvényre. Az „Egy hét űrélmény” mottójú, vasárnap délutántól szombat reggelig tartó táborban számos, az űrkutatás és űrtevékenység témakörébe tartozó szakmai előadást hallgathatnak meg a résztvevők, részt vehetnek egy egész héten átívelő csapatfeladaton és megismerhetik a környék nevezetességeit is. Nyári tábor lévén természetesen nem marad ki a kötetlen pihenés és a strandolás sem a programból.
Az űrtáborban az elmúlt több mint 25 évben ezernél is több diák vett részt, akik mind megértették, hogy az űrtevékenység többet jelent, mint néhány nagy ország költséges játéka, ráláttak arra, hogyan változtatja meg mindennapi életünket az űrkutatás és megismerhették a hazai eredményeket is. Ráadásul a táborozók közül többen aktív szereplőivé váltak a hazai és nemzetközi űrkutatásnak.
A MANT számára kiemelten fontos a jövő generációja, ezért szándékosan önköltségi áron tartja a tábor részvételi díját. (Az űrtábor részvételi díja tartalmazza a szállás költségét (hat éjszakára), a napi háromszori étkezés költségét, a tábori pólót, a szakmai programok költségét és a városnéző programok költségét is.) A kedvezményes részvételi díj idén május 1-ig jelentkezve 46.900 Ft, június 1-ig jelentkezve 51.900 Ft. A táborban 30–40 diák vehet részt.
Az űrtábori mentorprogram részeként Mentorként magánszemély vagy cég átvállalhatja egy – vagy több – diák részvételi díját. Ezzel olyan 13–18 éves diák részvételét segíti elő egy komoly múlttal rendelkező színvonalas szaktáborban, aki érdeklődik az űrkutatás iránt és szívesen töltene egy hetet szakemberek és hasonló érdeklődésű diákok társaságában, de a támogatás nélkül erre nem lenne lehetősége (vagy csak nagyon megterhelő anyagi ráfordítással tudna eljönni a táborba).
A Mentor megnevezhet konkrét személyt, akinek a részvételi díját átvállalja, vagy rábízhatja a MANT-ra a mentorált diák kiválasztását. Utóbbi esetben a MANT – aktív pedagógus tagjai, diákpályázati felkészítő tanárok, illetve korábbi űrtáborok nevelői javaslata alapján – olyan diákot választ, aki érdeklődése és képességei alapján értékes tagja lehet az űrtábori közösségnek. Kiemelt figyelmet fordítunk a határon túli diákok támogatására és a lányok arányának növelésére.
A 2020-as évben hat mentorált diák támogatását tűztük ki célul. A mentorprogram magánszemély mentorok esetében és cégek esetében is a május 1-ig érvényes részvételi díj megfizetését (46.900 Ft) jelenti. Amennyiben a mentorok ehhez hozzájárulnak, a tábori programfüzetben feltüntetjük a mentorprogramban vállalt szerepüket és cégek esetén logójukat is.
További információ az iroda@mant.hu címen kérhető.
Az Űrtáborról készült részletes bemutató itt elérhető.