Űrakadémia Klub (2019.11.21)
A Magyar Asztronautikai Társaság évek óta sikeres sorozatának újabb rendezvénye a bolygólégkörök modellezésével és a műholdas kommunikációs rendszerekkel foglalkozik.
Időpont: 2019. november 21. (csütörtök), 18:00–20:00 között
Helyszín: BME Q épület BF09. terem (1111 Budapest, Magyar Tudósok körútja 2.)
Előadások:
Vincze Miklós: Bolygólégkörök és laboratóriumi modellezésük
Vincze Miklós, fizikus, az MTA-ELTE Elméleti Fizikai Kutatócsoport tudományos főmunkatársa. Kutatási területe a légköri és óceáni örvények, konvekciós és hullámjelenségek vizsgálata. Jelenlegi munkahelye, az ELTE TTK Kármán Laboratóriuma Budapest 1000 km-es sugarú környezetében az egyetlen olyan áramlástani kutatóhely, amely kifejezetten az ilyen hidrodinamikai jelenségek vizsgálatára specializálódott. Kutatómunkáját 2017-ben Junior Prima díjjal ismerték el
a földi klímaváltozás első laboratóriumi minimálmodelljének megalkotásáért.
Az áramlástani hasonlóság elve lehetővé teszi, hogy bolygólégkörök (és óceánok) nagyléptékű folyamatait laboratóriumi kísérletekkel modellezzük. Megfelelően beállított asztali méretű forgókádas kísérleteken keresztül sokat tanulhatunk például a földi klímaváltozás lokális (időjárási) következményeiről, a sarki fény szerkezetéről, de a Jupiter Nagy Vörös Foltjáról vagy épp a Szaturnusz hatszögletű sarki örvényéről is. Az előadás ilyen „planetológia- és klímamotivált” laboratóriumi modellkísérletek közelmúltbeli eredményeibe enged bepillantást.
Pápay Levente: Műholdas kommunikációs rendszerek
Pápay Levente, a C3S Elektronikai Fejlesztő Kft. rádiófrekvenciás mérnöke. 2011-ben csatlakozott a Masat-csapathoz, ahol a földi állomás fejlesztésében, valamint a műhold üzemeltetésében vállalt szerepet. Az egyetem után csatlakozott a C3S Kft-hez, ahol a kommunikációs alrendszerrel foglalkozik. Feladatai közé tartozik mind a műhold oldali, mind a földi oldali rádiófrekvenciás interfész méretezése,
tervezése, mérése.
Előadásában szeretne átfogó képet adni a műholdas kommunikációs rendszerek fejlődéséről a kezdetektől napjainkig. Ki fog térni a különböző technológiai megvalósításokra, funkciókra és paraméterekre egyaránt. Bemutatja nem csak a műhold oldali, hanem a leglább annyira fontos földi szegmens felépítését is gyakorlati példákon keresztül.
A rendezvény ingyenes, előzetes regisztráció nem szükséges.
További információ a rendezvény Facebook-oldalán olvasható.
Űrakadémia Klub (2019.10.10)
A Magyar Asztronautikai Társaság évek óta sikeres sorozatának újabb rendezvénye a kvantumtechnológia újdonságaival és a gravitációs hullámokkal foglalkozik.
Időpont: 2019. október 10. (csütörtök), 17:30–19:30 között
Helyszín: BME K épület 172. terem (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3.)
Előadások:
Bacsárdi László: Hírek az ESTEC-ből: az október eleji ESA kvantumtechnológiai workshop tanulságai
Bacsárdi László okleveles mérnök-informatikus, a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia levelező tagja. 2012-ben szerzett PhD fokozatot „Klasszikus és kvantum alapú információátvitel és terjesztés az űrtávközlésben” című doktori disszertációjával a BME Híradástechnikai Tanszékén. Szakmai tevékenysége elismeréséül 2019-ben a párizsi székhelyű Nemzetközi Asztronautikai Akadémia levelező tagjává választotta. Kutatási területei a kvantuminformatika és -kommunikáció, kvantumkommunikáció alkalmazása űrtávközlésben illetve az Ipar 4.0 terület informatikai megoldásai.
Amióta Kína 2016 nyarán Föld körüli pályára állította a világ első kvantumkommunikációs műholdját, egyre jelentősebb figyelmet kapnak a kvantumfizikai elveken alapuló kommunikációs megoldások. Az Európai Űrügynökség is kiemelten foglalkozik a kvantumtechnológia területével, idén október 2-3. között immáron 4. alkalommal szervezik meg a kapcsolódó workshopjukat a hollandiai ESTEC-ben, ahol az előadó is részt vesz egy kerekasztal-beszélgetésen. Hol tart ma a világ, és milyen terveken gondolkodik Európa? Milyen területeken jelenik/jelenhet meg a kvantumtechnológia az űrtevékenységen belül? Ezeket a kérdéseket járjuk végig az előadásban.
Dálya Gergely: Csillagászat gravitációs hullámokkal
Dálya Gergely az ELTE asztrofizikus PhD hallgatója, 2014 óta dolgozik a LIGO kollaboráció tagjaként a gravitációs hullámok forráslokalizációján és kozmológiai alkalmazásain. Emellett a magyar csillagászati és asztrofizikai diákolimpiai csapat felkészítésével is foglalkozik 2013 óta.
100 évvel Einstein jóslata után, 2015-ben fedezték fel a gravitációs hullámokat a LIGO detektorok, azóta pedig már szinte mindennapossá váltak az összeolvadó fekete lyukak gravitációs hullámainak észlelései. A hullámok megfigyelésével már eddig is sok olyasmit tanultunk az Univerzumról, amit más módon képtelenek lettünk volna. Az előadásban néhány ilyen újdonság kerül bemutatásra, illetve arról is hallhatunk, hogy mire számíthatunk a jövőben.
A rendezvény ingyenes, előzetes regisztráció nem szükséges.
További információ a rendezvény Facebook-oldalán olvasható.
MANT Űrakadémia Klub (2019.06.27)
Időpont: 2019. június 27. (csütörtök), 17:30-19:30 között
Helyszín: UrbanFood Cafe & Coworking (1013 Budapest, Attila út 27.)
Az e havi Űrakadémia Klub egyfajta alapozást is jelent az augusztusi Űrakadémiára. Így nem is lehet más a témánk, mint a földmegfigyelés! Beszélgetni fogunk többek között Dr. Kristóf Dániel távérzékelési kutatási és fejlesztési felelőssel a Lechner Tudásközpontból, aki az Európai Bizottság és az Európai Űrügynökség (ESA) közös, nagyszabású földmegfigyelési programja, a Copernicus keretében elérhető adatok felhasználhatóságára is rávilágít majd.
Punczman Ádám jóvoltából bepillanthatunk a függöny mögé és képet kaphatunk a földmegfigyelési programok szabályozási hátteréről, arról, hogy hol a határ a kukkolásban és hogyan védik a műholdakat.
A rövid előadásokat követően kötetlen beszélgetést kezdeményezünk az előadókkal, amikor mindent megkérdezhetsz és meg is tudhatsz, amit a műholdas földmegfigyelésről tudni szeretnél!
Az Űrakadémia Klub Facebook-eseménye
MANT Űrakadémia Klub & Yuri's Night (2019.04.12.)
Időpont: 2019. április 12., péntek, 17 órától
Helyszín: Anker't (1061 Budapest, Paulay Ede u. 33.)
Előadóink:
Punczman Ádám: Kitermelés a világűrben
Sándorfi Richárd: Űr a film világában
MANT Űrakadémia Klub (2019.02.21)
Időpont: 2019. február 21., csütörtök, 17.00-20.00
Helyszín: BME K épület 1.72. terem (1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3.)
Tervezett program:
Megnyitó
Németh Roland
Corycian – lávadómba függesztett membránszerkezetű holdbázis terve
Tölgyesi Borbála
Mesterséges gravitáció lehetséges élettani hatásai – Bed rest study az ESA-nál
Kötetlen beszélgetés a résztvevőkkel
MANT Űrakadémia Klub (2018.12.13.)
Időpont: 2018. december 13., csütörtök, 17.00-19.00
Helyszín: ELTE Természettudományi Kar, Északi épület, -1.64 Rybár István-terem (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A)
Tervezett program:
Előadóink:
Góczán Bence Dávid - Az UPRA (Universal Platform for Aerospace and Robotics) projekt vezetője. AZ UPRA projekt a Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán működő Simonyi Károly Szakkollégiumból indult. Célja egy olyan magaslégköri ballonplatform kiépítése, mely lehetőséget nyújthat más egyetemek/kutatócsoportok számára, hogy kísérleteiket magaslégköri ballonos repülés során teszteljék. A csapat négy sikeres repülésen van túl.
Erdős Boglárka - MTA EK Űrdozimatriai Kutatócsoportjának fizikusa.
ESEO, az Európai Űrügynökség Diákműhold prog
A ESEO diákműhold program, mely keretében több magyar csapat is
kipróbálhatta magát az űrtechnológia területén, a napokban fogja elérni
egyik legfontosabb mérföldkövét, a felbocsátást. Ennél pedig, hogyan is
találhatnánk megfelelőbb alkalmat arra, hogy áttekintsük az ESEO korábbi
rögös, de rendíthetetlen útját az űrig és áttekintsük, mivel járultak hozzá a magyar csapatok a projekt sikerességéhez. Ha pedig a következő
napokban is minden jól megy, már a műhold pályára állásáról és az
elindult tudományos kísérletekről is szót ejthetünk!
Az est után pedig tartsatok velünk egy beszélgetésre az évzáró Csillagszóró partinkra!
MANT Űrakadémia Klub (2018.10.25)
Időpont: 2018. október 25., csütörtök, 17.00-18.30
Helyszín: Magyar Természettudományi Múzeum
(1083, Budapest, Ludovika tér 2.)
Tervezett program:
- Köszöntő (Milánkovich Dorottya, Arnócz István – MANT, SGAC)
- Űrtechnológia egy kólás dobozban (Illyés András - HunSat Team)
- Csillag-képek - a magyar asztrofotózásról (Rőmer Péter - Magyar Asztrofotósok Egyesülete)
- A Csillag-képek Országos Asztrofotó Kiállítás megtekintése és kötetlen beszélgetés a résztvevőkkel
A rendezvény a múzeumban lesz, így a részvétel a múzeum időszaki kiállításokra érvényes belépőjének megvásárlásával lehetséges.
Belépődíjak:
6-26 év és 62 év felett: 400 Ft
Felnőtt jegy: 800 Ft
MANT Űrakadémia Klub (2018.02.22)
Februárban ismét megrendezzük a Magyar Asztronautikai Társaság és a Space Generation Advisory Council közös rendezvényét, az Űrakadémia Klubot.
Időpont: 2018. február 22. (csütörtök), 18:00–20:00
Helyszín: ELTE Természettudományi Kar, Északi épület, 0.87 Marx-terem (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A)
Tervezett program:
Köszöntő (Milánkovich Dorottya, Arnócz István – MANT, SGAC)
Első előadónk: Kenyeres István
Mars a Földre!
„Az foglalkoztat ma a legjobban, hogyan lehet megteremteni az emberi fajnak azt az életterét, ami bárhol, bármikor és bármilyen léptékben létrehozható, anélkül, hogy az Ember a környezete folyamatos élősködője lenne. Persze legelőször a Földön kellene tudnunk mindezt megteremteni, de lehet, hogy ehhez ki kell lépnünk a dobozunkból. Szóval erre jó talán a Mars.”
Második előadónk: Boros Csaba
ARDEA Projekt – avagy, hogyan építsünk egy űrrakétát nulláról?
„ARDEA (Amateur Rocket Development Adventure) és ugyanakkor a szürke gém latin neve (Ardea cinerea), amelyben bővelkednek az ártéri erdők, különösen a Duna-medence – ez a projekt neve, amelynek célja egy szuborbitális rakéta építése, amellyel célunk a legkevesebb 120 km magasság elérése, releváns hasznos teherrel, és ezzel bizonyítani, hogy aránylag kis csapat is képes saját eszközeivel elérni az űr határait!
Mikor és hogyan keletkezett ez a tervezet, lehet-e ebből vállalkozást csinálni, és főleg mik azok a szükséges lépések, hogy ez az álom valóra váljon – erről szól majd az előadásunk.”
Kötetlen beszélgetés a résztvevőkkel
A rendezvényen való részvétel ingyenes.
Mindenkit várunk szeretettel!
MANT Űrakadémia Klub (2017.11.23)
Az űrtevékenység egy szerteágazó terület, amely a mérnöktudományoktól kezdve a természettudományokon, az orvostudományon és a jogon át a művészetekig bezárólag számos területet felölel. Az űr iránt érdeklődő fiatalok számára a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) és a Space Generation Advisory Council (SGAC) egy rendezvénysorozatot indított el, MANT Űrakadémia Klub címmel, amelyre elsősorban a 18-35 év közötti korosztályt várják. A klubon elhangzó előadások az űrtevékenység sokszínű világába engednek betekintést, mely érdekes lehet jogász, orvosi vagy mérnöki nézőpontból is. Az előadásokat kötetlen beszélgetés követi.
A MANT Űrakadémia Klub következő rendezvényére november 23-án (csütörtökön) délután kerül sor a HTE Távközlési Szakosztállyal közös szervezésben, a BME-n.
Időpont: 2017. november 23., csütörtök, 18 óra
Helyszín: BME Q épület, QBF14-15 terem (1117 Budapest, Magyar tudósok krt. 2.)
A tervezett program:
18:05 Köszöntő (HTE Távközlési Szakosztály, Space Generation Advisory Council)
18:15 Bemutatkozó előadások
Bacsárdi László (Space Generation Advisory Council) - Megbeszélés (majdnem) 20 időzónára
Vatali Dávid (BHE Bonn Hungary Electronics Ltd.) - Mérnökként egy űrkommunikációs cégnél
Barta Veronika (MTA CSFK Geodéziai és Geofizikai Intézet): Projekthét Alpbachban
Fejes Balázs (ESA Young Graduate Trainee): Egy év az ESA hollandiai központjában
Várhegyi Zsolt (C3S Electronics Development LLC): Műholdtól műholdig
Sárhegyi István (International Space University, Space Studies Program): Egy különleges nyári űrkurzus
18:50 Kerekasztal-beszélgetés az előadókkal
19:45 Kötetlen beszélgetés
A rendezvényen való részvétel ingyenes.
MANT Űrakadémia Klub (2017.09.21)
Az űrtevékenység egy szerteágazó terület, amely a mérnöktudományoktól kezdve a természettudományokon, az orvostudományon és a jogon át a művészetekig bezárólag számos területet felölel. Az űr iránt érdeklődő fiatalok számára a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) és a Space Generation Advisory Council (SGAC) egy rendezvénysorozatot indított el, MANT Űrakadémia Klub címmel, amelyre elsősorban a 18-35 év közötti korosztályt várják. A klubon elhangzó előadások az űrtevékenység sokszínű világába engednek betekintést, mely érdekes lehet jogász, orvosi vagy mérnöki nézőpontból is. Az előadásokat kötetlen beszélgetés követi.
A MANT Űrakadémia Klub következő rendezvényére szeptember 21-én (csütörtökön) délután kerül sor az ELTE-n.
Időpont: 2017. szeptember 21., csütörtök, 17.00-19.00
Helyszín: ELTE Lágymányosi Északi Tömb, 0.89 Jedlik Ányos terem (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A)
Köszöntő (Milánkovich Dorottya, Arnócz István – MANT, SGAC)
Úton a Marsra egészségesen (Dr. Meskó Bertalan, orvosi jövőkutató, MTA Jövőkutatói Albizottság köztestületi tagja)
Új generációs kognitív viselkedéstréningek alkalmazása az űrkutatásban – hogyan segítheti a kortárs pszichológia a közelgő Mars-missziókat (Schlosser Károly Kornél, pszichológus, kutató, egyetemi oktató, mindfulness oktató)
Kötetlen beszélgetés a résztvevőkkel
A rendezvényen való részvétel ingyenes.
További információ a rendezvény Facebook-oldalán
MANT Űrakadémia Klub (2017.04.27)
Az űrtevékenység egy szerteágazó terület, amely a mérnöktudományoktól kezdve a természettudományokon, az orvostudományon és a jogon át a művészetekig bezárólag számos területet felölel. Az űr iránt érdeklődő fiatalok számára a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) és a Space Generation Advisory Council (SGAC) egy rendezvénysorozatot indított el, MANT Űrakadémia Klub címmel, amelyre elsősorban a 18-35 év közötti korosztályt várják. A klubon elhangzó előadások az űrtevékenység sokszínű világába engednek betekintést, mely érdekes lehet jogász, orvosi vagy mérnöki nézőpontból is. Az előadásokat kötetlen beszélgetés követi.
A MANT Űrakadémia Klub következő rendezvényére április 27-én (csütörtökön) délután kerül sor ezúttal a Csodák Palotája Playbarban.
Időpont: 2017. április 27., csütörtök, 17.00-18.30
Helyszín: Csodák Palotája Playbar (1036 Budapest, Bécsi út 38-44.)
Köszöntő
Bacsárdi László (MANT), Milánkovich Dorottya, Arnócz István (SGAC)
Leszállóhely választás, mélyfúrás és vízgyártás - mérnöki munkák marszondáknak
Az előadás során Dr. Kereszturi Ákos, az MTA planetológusa és egyben az Asztrofizikai és Geokémiai Laboratórium vezetője, valamint NASA Asztrobiológiai Intézet TDE fókuszcsoportjának tagja vezeti majd be a hallgatóságot a vörös bolygó rejtelmeibe.
Almár Iván 85
Beszélgetés Dr. Almár Ivánnal, a magyar űrkutatás egyik legmeghatározóbb alakjával 85. születésnapja alkalmából.
Kötetlen beszélgetés a résztvevőkkel
A rendezvényen való részvétel ingyenes.
További információ a rendezvény Facebook-oldalán
MANT Űrakadémia Klub (2017.02.23)
Időpont: 2017. február 23., csütörtök, 16.30-18.30
Helyszín: Csodák Palotája Playbar (1036 Budapest, Bécsi út 38-44)
Program:
Köszöntő (Bacsárdi László, Milánkovich Dorottya, Arnócz István – MANT, SGAC)
Sugárzó kozmikus veszélyek biztonságos megfigyelése - űrdozimetria és ami mögötte van
Dr. Strádi Andrea, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont kémiai és sugárvédelmi témákban is jártas kutatónője az űrbeli sugárzási viszonyok feltérképezésének lehetőségeit és annak következményeit mutatja be.
Űrsztárok és űrsztorik
Az előadáson Schuminszky Nándor fog mesélni a legizgalmasabb sztorikról, melyeket a több mint 50 éves kutatómunkája során gyűjtött össze az űrkutatás világából.
Hold-diorámák
Rőmer Péter bepillantást enged majd a saját készítésű Hold felszínéről mintázott diorámáinak feltérképezési és építési módszereibe, melyek domborműként, pontos kicsinyítéssel adják vissza égi kísérőnk látványát.
Kötetlen beszélgetés a résztvevőkkel
További részletek a Facebookon
MANT Űrakadémia Klub (2016.11.10.)
Időpont: 2016. november 10., csütörtök, 16.30-18.30
Helyszín: ELTE Lágymányosi Északi tömb, 2.54 Novobátzky Károly terem (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A)
Program:
Köszöntő (Bacsárdi László, Milánkovich Dorottya – MANT, SGAC)
A tankönyvektől a világűrig
10 év tapasztalatait mutatja be Kocsis Gábor, a BME Űrtechnológiai Laboratórium munkatársa, aki az Európai Űrügynökség számos oktatási programjában részt vett.
Tudományos eredmények 30 másodpercben
Össze lehet foglalni a tudományos eredményeket egy twitter üzenetben vagy egy harminc másodperces rövid hírben? Nyilván nem. De ismeretterjesztés szempontjából nem mindegy, milyen irányt vesznek a célközönség tartalomfogyasztási szokásai. Ezen az interaktív előadáson te is kipróbálhatod, hogyan lehet bármilyen eredményt "harmincmásodpercesíteni". #30masodperc
Az előadó Zsiros László Róbert, tudománykommunikácós szakértő, a Szertár alapítója és a SCI-ndikátor tudományos előadói verseny mesterkurzusának vezetője.
Kötetlen beszélgetés a résztvevőkkel
MANT Űrakadémia Klub (2016.09.29.)
Időpont:
2016. szeptember 29., csütörtök, 16.30-18.30
Helyszín:
BME EIT Neumann-tárgyaló
BME V1 épület, C szárny, C213-as terem (1111 Budapest, Egry J. u. 18.)
Tervezett program:
Köszöntő (Bacsárdi László, Milánkovich Dorottya – MANT, SGAC)
A SMOG-1 hallgatói műhold
(Géczy Gábor, fejlesztőmérnök)
„Mindenható” GPS
(Dr. Rózsa Szabolcs, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építőmérnöki Kar, egyetemi docens)
Kötetlen beszélgetés a résztvevőkkel
A rendezvényen való részvétel ingyenes.
MANT Űrakadémia Klub (2016.04.07.)
A MANT Űrakadémia Klub következő rendezvényére április 7-én (csütörtök) délután kerül sor.
Időpont: 2016. április 7., csütörtök, 16.30-18.30
Helyszín:Óbudai Egyetem, Tavaszmező utcai campus, TA.2.214 (díszterem)
1084 Budapest, Tavaszmező utca 15-17.,
A épület (Második emeleti díszterem)
Tervezett program
Köszöntő (Bacsárdi László, Milánkovich Dorottya – MANT, SGAC)
Szalai Sándor: Naprendszer kutatás múltja és jövője a Wigner FK-ban (a volt KFKI RMKI)
Hanyecz Ottó: Hova lett a fény? Alien megaépítmény takarja el vagy valami más?
Kötetlen beszélgetés a résztvevőkkel
A rendezvényen való részvétel ingyenes.
MANT Űrakadémia Klub (2016.02.18.)
A MANT Űrakadémia Klub következő rendezvényére február 18-án (csütörtök) délután kerül sor.
Időpont: 2016. február 18., csütörtök, 16.30-18.30
Helyszín: BME EIT Neumann-tárgyaló
BME V1 épület, C szárny, C213-as terem [1111 Budapest, Egry J. u. 18.]
Tervezett program
Köszöntő (Bacsárdi László, Milánkovich Dorottya – MANT, SGAC)
Az Európai Űrügynökség földmegfigyelési programjai (Zboray Zoltán, ESA Földmegfigyelési Programbizottság PB-EO, PB-DOSTAG delegált)
Folyékony víz megjelenésének lehetősége napjainkban a Marson (Pál Bernadett, ELTE mesterszakos hallgató)
Kötetlen beszélgetés a résztvevőkkel
A rendezvényen való részvétel ingyenes.
MANT Űrakadémia Klub (2015.11.12.)
A MANT Űrakadémia Klub következő rendezvényére november 12-én
(csütörtök) délután kerül sor.
Időpont: 2015. november 12., csütörtök, 16.30-18.30
Helyszín: ELTE Lágymányosi Északi tömb, földszint, 0.79 Jánossy Lajos terem (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A)
Tervezett program
Köszöntő
Bacsárdi László, Milánkovich Dorottya (MANT, SGAC)
A csillagközi űrutazás lehetőségei és korlátai (Dr. Vinkó József,
Szegedi Tudományegyetem)
Emberes űrrepülések sugárvédelmi kockázatai (Dr. Hirn Attila, MTA Energiatudományi Kutatóközpont)
Kötetlen beszélgetés a résztvevőkkel
A rendezvényen való részvétel ingyenes.
MANT Űrakadémia Klub (2015.09.17.)
Időpont: 2015. szeptember 17., csütörtök, 16.30-18.30
Helyszín: BME EIT Neumann-tárgyaló
BME V1 épület, C szárny, C213-as terem [1111 Budapest, Egry J. u. 18.]
Program
Köszöntő
Bacsárdi László, Milánkovich Dorottya (MANT, SGAC)
Mika János: Hogyan segítik a műholdak a klímaváltozás felismerését és előrebecslését?
Méhes Krisztián: Első egerek a Marson?
[Az előadó a Mars One program egyik magyar jelentkezője]
Kötetlen beszélgetés a résztvevőkkel
A rendezvényen való részvétel ingyenes.
További információ a http://www.mant.hu/urakademia oldalon.
MANT Űrakadémia
A nyári Űrakadémia rendezvényről valamint a 2014/2015-ös tanévben szervezett Űrakadémia Klub rendezvényekről szóló információk itt olvashatóak.