Az első amerikai női űrhajós emlékére (Almár Iván)
Mára képtelenség az összes űrhajós sorsát számon tartani, ám Sally Ride különleges egyéniség volt, akit egy egész nemzedék tekinthetett példaképének. 1983 júniusában a Challenger űrrepülőgép fedélzetén, mint első női űrhajós „debütált”, rövidesen pedig újból ugyancsak a Challengerrel repült. Ez alkalommal vitte magával a mindmáig nagy karriert befutott sugárzásmérő, a Pille egy példányát is, amely már akkor is nagy magyar űrsikernek számított. 1983-ban hazánkban is járt, a Budapesten megrendezett Nemzetközi Asztronautikai Kongresszuson. Ez alkalommal sikerrel működött közre (az akkortájt ismét súlyosbodó hidegháború alatt) a nemzetközi űregyüttműködés terén – elsősorban a két űrnagyhatalom közötti feszültség oldásával. Bár a második útját követően többször nem repült, összesen 343 órát töltött a világűrben. Részt vett mindkét űrrepülőgép-katasztrófa okait kivizsgáló bizottságban, egyetemen tanított, valamint ifjak természettudományos képzésére célzott vállalkozást indított. Alig 61 évesen, súlyos betegségben hunyt el, ám személyiségének emléke maradandó az űrhajózás történetében.
Az első ember a Holdon – Neil Alden Armstrong (1930-2012) (Horváth András)
Sajnos ismét gyászhír: eltávozott közülünk, aki az Apollo–11 utasaként 1969-ben a Holdra lépett – elsőként az emberiség történelmében. A cikk Armstrong életútját kíséri végig az egyetemtől és a szuperszonikus berepülőpilóta-évektől kezdve a koreai háborúban történt bevetésein át egészen az űrhajózásig. Már aktív űrhajós a Gemini programban is, majd az Apollo program kétségtelenül legnevezetesebb aktusának főszereplője. Részt vett az Apollo-13 kudarcát, majd a Challenger űrrepülőgép katasztrófáját vizsgáló bizottság munkájában, vezetői posztokat töltött be a NASA-ban és nagyvállalatok igazgatótanácsaiban is. Számos kitüntetést, érmet kapott világszerte. Nevét viseli egy kisbolygó, egy kráter a Holdon, illetve – űrhajós társaival egyetemben – egy holdi eredetű ásvány is. Szívbetegsége következtében hunyt el, eredményekben gazdag élete 83. évében.
A Curiosity elindult – Mars: irány a Sharp-hegy (Horváth András)
A szeptemberi számban ismertette szerzőnk a Mars-autó leszállásának eseményeit, ez alkalommal pedig már beszámolt az első útszakasz eredményeiről is. A cikk részletezi a kutató berendezések műszaki adatait, feladatukat, majd az első „lépéseket” a Mars talaján. Aktív kutatómunkájának legérdekesebb részleteiről – pl. a kőzetbe lőtt-fúrt lyukakról, a rétegek vizsgálatáról – szintén érdekesek a beszámolók. Mindezeket pazar, gazdag részletességű képek tucatja illusztrálja.
Fél évszázados emlékeim – 1962: az űrkorszak ötödik évében (Almár Iván)
Hihetetlen eredményekkel gazdag már az első öt esztendő az űrkorszakban: az első élőlény a világűrben, holdrakéták, híradástechnikai holdak, állatok első biztonságos visszatérése az űrből, és természetesen az első szovjet, majd amerikai űrutas, a páros űrrepülés, valamint a Vénusz felé küldött szovjet, illetve amerikai szonda. A cikk fontos és érdekes részletet közöl a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség kongresszusáról (1962, Várna; az elsőt már 1950-ben megrendezték!), amelynek az évtől kezdve magyar résztvevői – sőt szereplője is – voltak. Mai szemmel tekintve is érdekes témák kerültek akkoriban szóba. Hazánkban járt Kármán Tódor, a Magyar Tudományos Akadémia meghívása révén – ennek részleteiről is olvashatunk. Szintén 1962-ben jelent meg Nagy Ernő szerkesztésében a rendkívüli gazdagságú, sok témát (többek között az űrjogot!) érintő, átfogó könyv az űrrepülés és a tudomány kapcsolatáról és kölcsönhatásáról, majd egy másik Nagy Ernő-tanulmány a hatvanas évtized űrkutatásának technikai lehetőségeiről. A cikkíró Almár Iván az idő tájt keletkezett saját, „A csillagászat és az asztronautika” c. tanulmányáról is említést tesz, felelevenítve annak témáit – a tanulságok levonásával önkritikával fűszerezetten. A személyes hangú beszámolót fontos korabeli események fényképei egészítik ki.
Életnyomok a Vénuszon? (Horváth András)
A szerző rövid cikke – képsorozatokkal illusztrálva – különös felfedezésekről számol be, amelyek a Venyera–9 és –10 1975-ös, illetve Venyera –13 és –14 1982-es felvételein alapszanak: a Vénusz felszínének „pokoli” körülményei között helyüket és alakjukat változtató alakzatokat figyeltek meg, amelyek mérete néhány deciméter. Egyelőre hitetlenkedik a nemzetközi planetológia jónéhány képviselője, ám a 2016-os indulásra tervezett Venyera–D leszállóegységének eredményeitől sok mindenre választ várható.
Víz a Holdon (Kálmán Béla)
Szintén rövidke a cikk, amely a 2009 júniusa óta működő Lunar Reconnaissance Orbiter nevű űrszonda vizsgálatának eredményeiből azokra koncentrál, amelyek a holdi víz jelenlétére utalnak. A különböző színekben készült felvételek különösképp a (déli) sarki kráterek örök árnyékban bújó aljában mutattak ki kevéske nyomot, ami a vízjégre jellemző. Szintén színes képek teszik világosabbá az elmondottakat.
Az Aero Magazin honlapja
(Összeállította: Bán András)