Koroljov: az R–1-től az N–1-ig
(Kálmán Béla)
A háborút követően – miután Sztálin felismerte a rakéták harcászati jelentőségét – rakétagyártó és -kísérleti telepet kellett kijelölni, ahol először a zsákmányolt V–2-kkel és másolataikkal próbálkoztak. Később – immár önálló konstrukcióként – egyre nagyobb teljesítményű hordozóeszközöket építettek. Miután Koroljov hamar rájött, hogy a rakéták nemcsak hadi célokat képesek szolgálni, együttműködésbe kezdett fizikusokkal és geofizikusokkal. Ez a rakéták tervezett pályája, útvonala szempontjából is fontos volt. Többféle újítás után – mind a felépítés, mind a hajtóanyag variációit tekintve – a rakétákat már atomtöltet hordozására is hadrendbe állították; ezeket nemcsak a Szovjetunióban, hanem Kelet-Európában is állomásoztatták (talán Magyarországon is). Elkészült közben a bajkonuri, illetve a pleszecki űrrepülőtér is. Hruscsov nagy jelentőséget tulajdonított a rakéták tudományos – egyben azok propagandisztikus – célú alkalmazásának, így kerülhetett sor az első Szputnyik, majd az első élőlény, nem sokkal utána az első ember űrutazására is, miközben Amerika mindezekben lemaradt a Szovjetunió mögött. Az USA által meghirdetett Apollo program újabb versenyre késztette a két nagyhatalmat, ami a szovjetek számára viszont már kudarcok sorozata lett. Koroljov 1966-ban elhunyt, a Holdra jutáshoz kifejlesztett N–1 (és mindannyiszor sikertelenül indított) óriásrakéta „eltűnt a süllyesztőben”. Az N–1 mellett kifejlesztett NK–33-as jelzésű hajtómű azonban máig tartó karriert futott be. Ismét több dokumentum erejű fénykép, illetve ábra tarkítja a leírtakat.
Művészet és tudomány Hubble módra – Magyar származású képvarázsló (Almár Iván)
Közismertek világszerte a Hubble készítette képek, és a legszebbeket még a nem csillagászok is komoly esztétikai tartalmúaknak ismerik el. Nem titok – bár kevesekben tudatosul –, hogy ezeknek a képeknek a színei nem feltétlenül felelnek meg a valóságosnak (ezzel olykor csalódást is okozva a távcsővel szemlélődőnek). Sőt némelyik „szín” nem is látható (pl. az infravörös), ám a kép tudományos tartalmának „kihámozásához” valamit láttatni is kell. A Hubble többnyire színszűrőkkel dolgozik, és az általa leküldött képek lehetnek akár fekete-fehérek is; a színek elővarázslása már a képvarázsló művész-mester keze munkája. Hogyan és milyen módszerekkel is készül tehát az eredeti felvételekből a látványos – a kutatók és a publikum elé szánt – csillagászati kép? Mely színeket milyen célból kever az alkotó, hogy azokból éppen a kutatni kívánt lényeg domborodjék elő?
Kevesen tudják, hogy a képek „összeállítója” Lévay Zoltán, magyar származású asztrofizikus, aki az Egyesült Államokban él. A cikk róla és a módszereiről szól – és természetesen számos, pazar színekkel pompázó látványos ábra tarkítja.
Az Aero Magazin honlapja
(Összeállította: Bán András)