A legismertebb magyar műszer – Negyven évvel ezelőtt született a Pille (Apáthy István–Hirn Attila)
Megjelenése óta töretlen a magyar fejlesztésű dózismérő karrierje. Szerzőpárosunk elsősorban a Pille elmúlt húsz évének „történetét” fogalmazza meg. Először megtudjuk, az űrutazás közben fellépő, halmozódó sugárterhelés milyen élettani következményekkel jár – azaz, miért is elsőrangú fontosságú a terhelés minél pontosabb mérése. A Pille odafönn, az „üzemelő” űrhajó fedélzetén ezt a folytonos kontrollt végzi el. Olvashatunk arról, hogyan lehet használni a dózismérőt. A magyar fejlesztés nagy erénye, hogy az eszköz – a korábbi változatokhoz képest – mára kicsi, könnyű és igen egyszerűen használható lett. Az eredetileg Farkas Bertalan által „bevezetett” Pille – többszöri módosítással – máig sikerrel szolgál a Szaljut, a Mir űrállomásokon, majd az ISS-en, sőt még az űrsétán résztvevők sugárterhelését is ezzel mérik. A ma már mikroprocesszorokkal felszerelt Pillék már nemcsak űrcélokat szolgálnak – így pl. magyarországi, majd külföldi kutatóhelyeken, nukleáris létesítményekben (így többek közt Csernobilban) használják, sőt az oktatást is segítik. Ez szép példa az eredetileg űrkutatási célokra létrehozott eszközök más területen való felhasználására, alkalmazására. A legújabb fejlesztések révén még inkább sokoldalú műszert hoztak létre, így a Pille továbbra is szolgálhat az ISS-en, továbbá egy magyar műhold fedélzetén fog kozmikus sugárzási és mágneses tér méréseket végrehajtani, sőt a NASA Orion űrhajójának fedélzetén – a Holdra szálláshoz készülődve (lásd augusztusi ismertetőnket az Artemisről) – is alkalmazni fogják. Végezetül a cikkírók megállapítják, hogy bár számos egyéb szakembergárda foglalkozott a Pilléhez hasonló műszer kifejlesztésével, a Pille teljesítményét máig nem sikerült fölülmúlni. Számos színes ábra egészíti ki a cikket.
Végzetes hajtóanyag-szivárgás – Bajkonur, 1960 – a Negyelin-katasztrófa (Meruk József)
Huszonkilenc éven át államtitok volt az a katasztrófa, ami valószínűleg minden idők legsúlyosabb rakétabalesete lehetett. A mindvégig drámai hangú cikk sorra veszi az előzményeket, majd a tragédiát, illetve annak következményeit. Milyen hidegháborús politikai megfontolások vezettek az eszeveszett űrversenyhez? Milyen hadicélokat kívánt szolgálni az a bizonyos, rohamtempóban kifejlesztett R–16-os rakéta? Milyen szerepet szántak a nukleáris elrettentést célzó hordozóeszközöknek? Melyek a remélt képességeik, mekkora a hatótávolságuk? Milyen – amerikai telepítésű – európai, illetve kisázsiai támaszpontokon felállított rakétarendszerekkel szemben kellett ellencsapási képességet felmutatnia a szovjet fegyverarzenálnak? Mi volt a Sztálin utáni évtizedekben jellemző a nagyhatalmak stratégiai szembenállására? Milyen események tarkították az „enyhülésnek” nevezett időszakot, mint pl. a kubai rakétaválság? Milyen lázas kapkodás előzte meg a katasztrófát, és ezt a kapkodást milyen pártvezetési dresszúra idézte elő? Aztán: hogyan zajlott le percek alatt a 74 (126? 450?) ember életét kioltó pokoli tűzvész? Milyen titkolódzások övezték a katasztrófa következményeit, miképp hamisította meg az eseményeket a szovjet állami hírközlés? Milyen szerepe volt ebben Brezsnyevnek – aki évekkel később a főtitkári székben követte Hruscsovot? Mi köze Negyelin marsallnak a szörnyű eseményhez, és miképp forrt össze neve az állami szinten szervezett hamis kommunikáció gyakorlatával? A döbbenetes tényeket felsoroló cikk megrázó erejét drámai képek fokozzák.
A Szputnyik–3-tól a Glonasszig – A moszkvai Ûrhajózás-történeti Múzeum (Kálmán Béla)
Szerzőnk élményszerűen mesél a múzeumi kalandjairól. Bemutatja magát az épületet, környezetét – ahol többek között magasodik „A kozmosz meghódítóinak emlékműve”, messze csillogva titánlemez borításával. Közelében áll Ciolkovszkij szobra. Koroljov, a legendás rakétakonstruktőr volt az, aki annak idején megálmodta ezt a múzeumot. Az eredetileg pinceszinten elhelyezkedett múzeum – amelyet 1981-ben nyitottak meg – mára területében is kibővült. A mintegy 96 ezer kiállítási tárgy között még a Vosztokok, a Voszhodok, a Lunák a Szojuzok vagy a Mir eredeti nagyságú másolatai is ott vannak; megtaláljuk az űrkutyákat, Sztrelkát és Belkát – kitömve. Az „űrtárgyak” mellett személyes használati dolgokat is kiállítottak – még Leonov festményét is! Nyolc téma köré csoportosul a kiállítás – a kezdetektől napjainkig. Helyet kaptak a kozmikus kor nagyjai – többek között Ciolkovszkij és Koroljov. Érdekesek a dokumentumok: különösképpen a sztálini időkből fennmaradottak, amikor is a diktatúra szinte válogatás nélkül „iktatott ki” vagy száműzött a munkatáborokba nagyszerű koponyákat – és mindezt ideológiai alapon! Gazdag az anyag az emberes űrhajózás témakörében – az összes űrhajós nevét is felsorolták. Arrébb a Naprendszer távolabbi égitestjeit felkutató eszközökkel találkozhatunk, majd a világűr gyakorlati felhasználásának tárgyait láthatjuk – leírásukkal együtt. Helyet kaptak még a nemzetközi együttműködés emlékei – többek között az Interkozmosz, amelyben hazánk is érdekelt volt. Szerzőnk összeállítása nemcsak szemléletes, hanem érződik benne a tapasztalt szakember látásmódja is. A beszámolót megtoldja sok látványos, színes fényképpel.
– o –
Hosszabb-rövidebb űrhírek – többek között az Ûrvilág cikkeinek felhasználásával – a H. A. F. – K. B. szerzőpárostól (színes képekkel illusztrálva):
Az első ember – ismertetőt kapunk az első, Holdra lépő ember életéről szóló könyvről, illetve a filmről;
A Galileo rendszer egyhetes kiesése – ez a navigációs rendszer egy egész héten át nem működött, amíg végre sikerült a hibát orvosolni. Tanulság: civilizációnk egyre inkább kiszolgáltatottja a bonyolult rendszereknek, amelyek hibáit helyrehozni fölöttébb körülményes…
A meteorológia műholdak és az 5G – az egyre fejlettebb és igényesebb adatátvitel olykor a természetbe „ütközik”. Így pl. a vízgőz jellemző rádiófrekvenciájába – amelyet egyébkén a meteorológiai műholdak állandóan figyelnek. E frekvencia önkényes használata adatátvitelre tehát kockázattal jár;
IDA dokkológyűrűk – új dokkológyűrűk kerültek az ISS-hez, amelyekkel a régieket kiegészítve a legújabb eszközök is (pl. a Dragon) csatlakoztathatóak. (Legutóbb negyven egeret vittek az ISS-be az új gyűrűkön át);
Hayabusa–2: második mintavétel – ez a művelet is eredménnyel járt – a Ryugu kisbolygó felszínéről nyert minta feltehetően 2020-ban jut a Földre;
Eredményes űrstartok:
* Progressz–73P teherűrhajó – július 31-én sikerrel indították az ISS-hez utánpótlási anyagokkal;
* Blagoveszt No 14L hírhold – augusztus 5-én indult, kommunikációs műhold;
* Szojuz-MSZ–14 űrhajó – augusztus 22-én indult el egy új fejlesztésű Szojuz–2 hordozórakétával – egyelőre csupán robotpilótával, élő személyzet nélkül.
Tervezett indítások:
* Szojuz-MSZ–15 személyűrhajó – augusztus 25-én tervezték indítani, és hat-hét hónapig mentőűrhajóként tartják az ISS-hez csatlakoztatva;
* CST–100 Starliner űrhajó – szeptemberre tervezik indítani egy Atlas–5 Centaur hordozórakétával a Boeing cég új személyszállító űrhajójának kísérleti példányát az ISS-hez – egyelőre személyzet nélkül;
* HTV japán teherűrhajó – szintén szeptemberre, szintén az ISS-hez tervezik indítását egy automatikus teherűrhajónak;
* Crew Dragon Demo–2 személyűrhajó – novemberben indítják Falcon–9 hordozórakétával, két űrhajóssal a fedélzetén.
Az Aero Magazin honlapja
(Összeállította: Bán András)